Teendők kígyómarás esetén

kigyomaras

Elsősorban azok az utazók vannak kitéve kígyómarásnak, akik, ún. trópusi, erdei túrákra (esőerdők) vagy sivatagi túrákra vállalkoznak. Ezek során ráléphetnek egy kígyóra vagy olyan üregbe, helyre nyúlnak, ahova kígyó fészkelte be magát. A kígyók elkerülik az embereket, és nem támadják meg a turistákat, de előfordul, hogy táplálékot keresve, lakóhelyek közelében, kertekben tanyáznak, és így véletlenül kerülnek kapcsolatba az emberekkel.

A kígyómarás félelmetes élmény, és az érintett már ettől a ténytől is sokkos állapotba kerülhet, pedig még a veszélyes kígyók (viperák, kobrák) sem mindig okoznak életveszélyes mérgezést, mivel nem mindig fecskendeznek be olyan mennyiségű mérget, amely az érintett halálát okozza.

Kígyómarás esetén az első és legfontosabb tennivaló, hogy próbálja megjegyezni a kígyó kinézetét, orvosa ugyanis később ez alapján tudja a leggyorsabban elkezdeni a megfelelő kezelést!

Tünetei:

  • két apró, szúrásszerű vérző seb,
  • megduzzadt, majd lilás érzéketlen sebkörnyék
  • nehéz légzés
  • izgalmi állapot,
  • verejtékezés,
  • hányinger,
  • szomjúságérzet

Teendőink

  • a seb és a szív között szorítókötés, melyet 30-40 percenként megoldani
  • sérült végtag lelógatása, véreztetése,
  • fertőtlenítés Oxycort sprayval,
  • majd sürgősen orvoshoz vinni

Semmiképpen nem szabad a marás helyét felvágni, mert az csak elősegíti a méreg felszívódását!

További információ:
Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság
520023, Sepsiszentgyörgy, Gödri Ferenc utca12. szám
Egészségügyi Nevelés Iroda
Tel. 0267 351398