Elindult a nemzeti projekt „A tinik lemondanak a cigarettáról”

Néhány diák plakátokkal vonult a sepsiszentgyörgyi városközpontban 2010. május 31.-én, délelőtt, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás ártalmaira.

Képek az eseményről:

img1img2img3img4img5

A Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szervezésében tartott megmozdulás egy több hetes oktatóprogram része, amelynek záróakkordjaként a Dohányzás Elleni Világnap (május 31.) alkalmából ingyenes szén-monoxid-mérést is végeztek az Erzsébet parkban felállított sátornál. A szervezők elmondták, a passzív dohányosok között is mértek igen magas tüdőszennyezettséget, a jelentkező dohányosok sorában pedig egyenesen aggasztóak az eredmények.

”A TINIK LEMONDANAK A CIGARETTÁRÓL” - ADOLESCENT SMOKING CESSATION

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelési Osztálya április végén beindított egy nemzeti projektet „A tinik lemondanak a cigarettáról”. A program célja, hogy megelőzze a dohányzást a fiatalok körében, de segítsen azoknak a tízenéveseknek, akik még nem kezdtek el dohányozni és nem utolsó sorban azoknak is, akik már dohányoznak, hogy felvilágosítást kapjanak e káros szokás az egészségre való hatásairól. A programban kiválasztott tanulók a Székely Mikó Kollégiumból és a Mihai Viteazul Kollégiumból voltak. Romániában 44% a felnőttek közül és 21% a 15 éven felüli fiatalok közül dohányoznak.

„A tinik lemondanak a dohányzásról" egy nemzeti szintű program, amely segíti és biztatja a fiatalokat, hogy lemondjanak a dohányzásról. A projekt a következő személyek és intézmények közreműködésével jött létre: a Közegészségügyi Minisztérium, Conf. Dr. Antigona Trofor, a hasonló, európai szintű program romániai koordinátora 2005-ben, a Iasi-i Klinikai Tüdőgyógyászati Korház és Reteaua Pentru Prevenirea Fumatului in Romania (RPFR) az ‘’Aer Pur’’ Romania társaságon keresztül.

A kurzusok és a program többi tevékenységei 2010. április-májusban zajlottak le, a célcsoport a IX.-XII.-es tanulók.

A program céljai: :

  • Motiválja a tanulókat, hogy nem-dohányzók maradjanak, és elvegye a kedvüket a dohányfogyasztás kisérletezésétől;
  • Segítsen a már dohányzó fiataloknak lemondani a dohányzásról;
  • Megmutatni a fiataloknak és családjaiknak, barátaiknak, milyen hatással van rájuk és környezetükre a dohányzás;
  • A program a IX.-XII.-es tanulóknak szól. Részt vehettek dohányzó tanulók, azok, akik csak kipróbálták, hogy milyen a dohányzás, azok, akik már lemondtak a dohányzásról vagy nem-dohányzó tanulók;
  • A tanulók 6 interaktív találkozón vettek részt, 15-20 személyes csoportokban. A csoportok vegyesek (dohányzó tanulók, akik csak kipróbálták, hogy milyen a dohányzás, akik már lemondtak a dohányzásról vagy nem-dohányzó tanulók;
  • A kurzusok hetente egy órát tartottak az iskolai programon kívül;
  • A program keretén belül információkat kaptak a cigaretták összetételéről, a dohányzás káros hatásairól és bátorítást kaptak, hogy lemondjanak a dohányzásról;
  • A résztvevőknek a program leforgása alatt lehetőségük volt kérdéseiket feltenni a szakembereknek, különböző tevékenységeken részt venni, versenyeken, és a kiérdemelt díjak sem maradtak el;
  • A 6. kurzuson azok a nyertes tanulók díjazása volt, akiknek sikerült lemondaniuk a dohányzásról. Ezek a tanulók szénmonoxidméréssel voltak ellenőrizve.

A kulcsszavak a következők voltak:

  • Bátorítás;
  • Egészséges fiatalok;
  • Bizalom;
  • Melléállás;
  • Az osztálytársak felpártolása;
  • Korrektség;

A kurzusok felépítése

  • 1. Kurzus - általános információk, interjúk, szénmonoxid mérése
  • 2. Kurzus - "Mit tudtok a cigarettákról?"- interaktív. A jelenlegi státusz felmérése.
  • 3. Kurzus - "Mit tudtok a dohányzásról? " Gyakorlatok.
  • 4. Kurzus –"A dohányzás káros hatásai az egészségnek." Felmérés – kérdőívek.
  • 5. Kurzus - "A dohányzásról való lemondás előnyei."
  • 6. Kurzus - A dohányzó - nem dohányzó státusz újrafelmérése:
    • a dohányzásról lemondott tanulók felfedezése;
    • szénmonoxid mérése;
    • a nyertesek díjazása.

Néhány kép a kurzusokról: