Események

magyar

"Az oltások jótékony hatásúak. Együtt védekezzünk." - Európai Védőoltási Hét 2019. április 20-25.

Az Egészségügyi Világszervezet felhívja a figyelmet, hogy az 5 évesnél kisebb gyermekeknél halálos kimenetelűek is lehetnek azok a szövődmények, amelyek az oltással megelőzhető betegségek esetén léphetnek fel. Ugyanezen közlemény szerint a kanyaró a gyermekek elhalálozásának egyik fő oka: 2015-ben világszinten 134.200 esetben volt kiváltó oka a haláleseteknek. Az Oltás Európai Hetét 2005-ben kezdeményezték annak érdekében, hogy népszerűsítsék azon betegségek megelőzésére tett erőfeszítéseket, amelyeknek elejét lehet venni a vakcinák segítségével. Idén április 20-25. között zajlik a figyelemfelkeltő rendezvények sorozata, az idei év jelmondata:"Az oltások jótékony hatásúak. Együtt védekezzünk."

„Az én drogellenes üzenetem” verseny XVI. kiadása

Az Országos Drogellenes Ügynökség (ODÜ) a 47 területi megelőzési, felmérési és drogellenes tanácsadási központ által, országos szinten megszervezte, a 2018.-2019. iskolai évben, „Az én drogellenes üzenetem” verseny XVI. kiadását. „Az én drogellenes üzenetem” az általános és gimnáziumi iskolai népesség körében való kábítószer-fogyasztást megelőző sikeres projektek egyike és évente kerül megszervezésre. Mivel sajátos célja készségek és gyakorlatok fejlesztése a teljes, egy oktatási formához tartozó népesség szintjén, iskolai és szabadidős programok által, egy egészséges, dohány-, alkohol- és kábítószer-mentes életstílus alkalmazása céljából, a projekt egy országos versenyt jelent, melynek keretében a tanulók, egy művészeti kommunikációs formában vagy sport által, kifejthetik véleményeiket és megmutathatják készségeiket a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban.

“Megelőzés által, egészség mindenkinek!” kampány - Az Egészség Világnapja 2019. április 7.

„Megelőzés által, egészség mindenkinek!” kampány célkitűzései: 1. Az általános lakosság tájékoztatási és tudatosítási fokának növelése a megelőző szolgáltatásokhoz való hozzáférés jelentőségére vonatkozóan és 2. A felelősségvállalás szintjének növelése a megelőző szolgáltatások nyújtásában nagymértékben érintett egészségügyi személy körében a rendelkezésre álló megelőző szolgáltatások minden állampolgár részére történő nyújtásának fontosságáról.

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár keretszerződésében* feltüntetett megelőző szolgáltatások rövid bemutatása

Az Autizmus Tudatosításának Világnapja - 2019. április 2.

Az Autizmus Tudatosításának Világnapját - 2019. április 2. ünneplik, az idei év szlogenje: Értsük meg az autizmust! Egyenlő esélyek és aktív részvétel! - Az autista gyermeket nevelő családok és pedagógusok, ezzel szeretnék ráirányítani a figyelmet az autizmussal élőkre.

A gyógyszertár - a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egészségnevelési kampánya roma gyerekeknek

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelés Osztálya egészségnevelési kampányt tartott az Egészséges életmód tudasosítása a tanulók körében című, egsészségnevelő projekt keretében a sepsiszentgyörgyi Hygea Gyógyszertárban 2019.03.22-én 14:30 órai kezdettel. A résztvevők a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedi roma gyerekek voltak a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókja szervezte projekt keretében, Kovács Izabella program felelős kíséretében.

Oldalak

Subscribe to RSS - Események