A trichinellózis egy fonalféreg által okozott zoonózis. Ember és állat egyaránt megfertőzödhet és lehet egyszerre hordozó is. A rágcsálók, házi disznó, vaddisznó, medve sőt a lovak is lehetnek hordozói, valamint terjesztői a betegségnek.
A trichinellózis különböző fajtái az egész világon megtalálhatóak, de főleg a mérsékelt égövre jellemző. Világszinten évente kb. 10.000 emberi fertőzést tartanak számon. A helyi étkezési szokások jelentősen befolyásolják a betegség megjelenését, így a disznóhús fogyasztása illetve feldolgozási módja a leginkább befolyásoló tényező.
Az emberek megbetegedését a fertőzött hús illetve a fertőzött húsból készült, nem kellőképpen hőkezelt hústermékek fogyasztása okozza. Leginkább a házi disznó, vaddisznó és a lóhús fogyasztása kockázatos. A füstölés, szárítás, fűszerezés nem pusztítja el a húsban rejtőző lárvákat, a nagy tömbökben, nem megfelelő hőmérsékleten történő fagyasztás illetve hőkezeles sem!
Fertőződés, kockázati tényezők
A trichinella lárvák a fertőzött házi illetve vadállatok húsában (izomszöveteiben) betokosodott állapotban lelhetők fel, majd az emésztőnedvek hatására kikelnek és felnőtt, ivarérett férgekké válnak. A szaporodást követően az új féreg generáció áthatol a bélfalon és a vérárammal az izomszövetekbe vándorol, ahol betokosodik.
Emberről-emberre nem terjed. Nagyon kis elfogyasztott húsmennyiség is veszélyt jelenthet, amennyiben nem volt megfelelően hőkezelve. Gócpontok alakulhatnak ki, ha egy fertőzött állat húsából több személy, család fogyaszt.
Tünetek
A bélrendszerben átmenetileg jelen levő felnőtt, ivarérett fonalférgek irritáló hatása miatt hányás, hasmenés, émelygés, hasi fájdalmak jelentkeznek. A szaporodást követően az új féreg generáció áthatol a bélfalon és az izomszövetekbe, ritkán más szövetekbe jutva betokosodik. Ez 2-8 hetes folyamat, ami a szemhéjak és az arc bedagadásával, csalánkiütéssel, súlyos esetekben szívizom-problémákkal jár. A fertőzött állatok legtöbbször tünetmentesek.
Diagnózis
Az ember esetén a trichinellózis-fertőzés gyanú a táplálkozási előzményekre alapul, a klinikai tünetek speciális tesztekkel igazolhatóak, antitestek jelenléte mutathatóak ki a vérből, vagy izomszövet- minta elemzést alkalmaznak.
Állatoknál a hús feldolgozás előtti vizsgálata az egyetlen módszer a trichinellózis jelenletének bizonyítására. A mikroszkópos vagy a mesterséges emésztes módszer rendszeres alkalmazása megelőzheti a betegség kialakulását!
Gyógykezelés
Embernél: parazita-ellenes szerek, illetve szteroidok alkalmazása, valamint orvosi felügyelet. A parazita-ellenes szerek, a bélrendszerben még fellelhető felnőtt férgeket semlegesítik, de az izomszövetekben már betokosodott férgek ellen kevésbé hatékonyak!
Megelőzés
Embernél
Állatoknál