Egészségvédelem

Vigyázni kell a napozással!

Szinte naponta hallunk az UV-sugárzás veszélyeiről, nem is véletlenül: a bőrrákos esetek száma folyamatosan nő, a szakemberek ezért riasztásokkal kívánják felrázni az embereket. A káros sugarak ellen ugyanis egyszerűen védekezhetünk: nem kell hozzá más, mint önmegtartóztatás, önismeret és önvizsgálat.

Teendők kígyómarás esetén

kigyomarasElsősorban azok az utazók vannak kitéve kígyómarásnak, akik, ún. trópusi, erdei túrákra (esőerdők) vagy sivatagi túrákra vállalkoznak. Ezek során ráléphetnek egy kígyóra vagy olyan üregbe, helyre nyúlnak, ahova kígyó fészkelte be magát. A kígyók elkerülik az embereket, és nem támadják meg a turistákat, de előfordul, hogy táplálékot keresve, lakóhelyek közelében, kertekben tanyáznak, és így véletlenül kerülnek kapcsolatba az emberekkel.

Az Elhízás Elleni Küzdelem Európai Napja - 2013. május 18.

2013. május 18.-án van az Elhízás Elleni Küzdelem Európai Napja. A nevelési és oktatási kampány célja hogy a gyerekek és a serdülők minnél többen elfogadják az egészséges életmód és a fizikai tevékenységek fontosságát. A gyermekkori elhízás súlyos probléma világszerte, ezért a megelőzés szerepe kiemelkedően fontos.

A Magas Vérnyomás Elleni Küzdelem Világnapja - 2013. május 17.

Május 17. a Magas Vérnyomás Elleni Küzdelem Világnapja. A magas vérnyomás népbetegség, de kialakulásának kockázatát akár egészséges életmóddal is csökkenteni lehet. Erre próbálták felhívni ma a figyelmet országszerte. Romániában minden harmadik-negyedik ember küzd valamilyen vérnyomás problémával. Magas vérnyomásról  akkor beszélhetünk, ha az meghaladja a 140/90-es értéket. Bár nem csak időseknél jelentkezik, az öregedéssel egy időben növekedik a magas vérnyomás veszélye.

Európai Védőoltási Hét - 2013. április 20.-27.

logo

A védőoltások évente milliók életét mentik meg, és ennek a népegészségügyi sikertörténetnek folytatódnia kell. A Régió országaiban részletes és érthető információkat kell adni a betegségek kockázatáról, a védőoltások hasznáról, elismerve azt, hogy minden gyermeknek joga van a betegségmentes élethez. Az Európai Védőoltási Hét adta alkalmat felhasználva minden országban évről-évre felhívják a figyelmet a védőoltások fontosságára és a saját nemzeti immunizációs programjaik erősségeire és gyengeségeire.

Oldalak